images/parga-beszamolo-utleiras-header.jpg

Parga útleírás, beszámoló

Intro

Az elmúlt években a magyar nyaralók körében kevés görög városka tett szert annyi rajongóra, mint a sokak által egyszerűen csak az Epirusz gyöngyszemének becézett Parga. A Görögország nyugati részén elterülő, jellegzetes látványt nyújtó településről szóló beszámolók és képek láttán bennem is önkéntelenül felmerült: én ugyan miért nem jártam eddig még itt? Hogy kiköszöböljem eme csorbát, jómagam is elautóztam Pargára, hogy saját szemmel is meggyőződjek róla: a képeken oly mutatós, az útleírásokban oly nagyra magasztalt Parga és környéke valóban megéri-e a fáradtságot.

Az útleírás a nevével ellentétben nem csupán Pargáról, hanem tágabb környezetéről is szól: a város mellett a környék ugyanis több olyan látnivalóval, stranddal és kisvárossal is szolgál, melyeket igazán megkedvelhetsz.

Mivel a nyári szezon kellős közepén kerítettünk sort az utazásra, a szállást még itthon, előre lefoglaltam, elkerülve a helyszíni keresgélést. Sajnos augusztusban, az utazás előtt néhány nappal nagyon úgy tünt, hogy már nem túl sok hely akad a városban, és a helyszínen ezúttal sem szerettem volna szálláskereséssel felesleges időt tölteni: választásunk részben ennek is köszönhetően így végül nem közvetlenül Pargára, hanem az attól 20-25 perces autózásra lévő Sarakinikóra esett. Így történt, hogy az estéket hol Pargán, hol Sarakinikón töltöttük - ha akartuk, a világ végén pihentünk egy idilli tengerparton, ha pedig kedvünk volt, bevetettük magunkat a városi forgatagba.

Az útleírást ezúttal igyekszem nem túl bő lére ereszteni, inkább képes hangulatjelentéssel szolgálok - néhol azért természetesen kicsit hosszabbra fűzve a mondandót.

Parga

A városka az Epirusznak nevezett görög tájegység egyik legszebb üdülőövezetében, a hegyek és a tenger találkozásánál terül el. Természeti környezete nem csupán a képeken, de élőben is lenyűgöző: a lankákra lépcsőzetesen épített, színes házak, a Jón-tengerből emelkedő szigetek igazán látványossá varázsolják. Valahol kisvárosként jellemzik, ami részben igaz is, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lennének távolságok: a lakóházak, apartmanok, tavernák övezete egészen behálózza a környéket, és a kanyargós utcákban bőséggel lesz lehetőséged sétálni. A központi rész gyakorlatilag a nyaralók játszótere: a hosszan húzódó part mentén tavernák és bárok sora vár, melyet csak az egyik városi strand, és az aprócska kikötő egészít ki.

Parga, Görögország

Parga, Görögország

A Panagia sziget, mely a város előtt emelkedik ki a tengerből

Parga

Virágokkal futtatott házak, zöldellő dombok

Míg a település a nappali órákban még augusztusban is álmos nyaralóváros benyomását kelti, este már egészen más arcát mutatja: a délután szinte kihalt utcák, tavernák és ajándékboltok alig egy-két óra leforgása alatt megtelnek élettel. Párok, családok sétálgatnak, nézelődnek a kirakatok között, töltik meg az éttermeket: ahogy eljő az este és leszáll a sötétség, már egészen nagy tömeg verődik össze.

A frekventáltabb területeken akár szabályos kis dugók is kialakulhatnak: de ha látod majd, hogy a város milyen bőségesen el van látva zegzugos, szűkre méretezett utcákkal, Te sem fogsz majd ezen csodálkozni. Én is inkább azon lepődtem meg, hogy a nappal oly békés és csendes kisváros hogyan válik néhány óra leforgása alatt zsibongó áradattá, és hogyan árasztja el a sétálóutcát a szemre több ezer fősre duzzadt tömeg.

Parga kikötőjében nappal nincs nagy élet, sőt a ringatózó hajók száma is kevés: ez este egy csapásra megváltozik, amint visszaérnek a nagyobb kirándulófregattok. Ilyenkor sokan sétálnak ki a móló végére, gyönyörködnek a város esti fényeiben, vagy akár beülnek egy csónakba, hogy átvitessék magukat a Panagia névre keresztelt, fehér kápolnájával bájos látványt nyújtó szemközti szigetre.

Parga

A kivilágított vár uralja a városképet az esti órákban

Parga

A part menti sétálóutca Parga lüktető szíve

Parga

Nem csak a sétálóutcán, de a Parga belső részein is találsz éttermeket - ezek sokszor olcsóbbak, sőt nem egyszer jobbak is

Parga

Panagia sziget

Parga

Parga

A város mesés látványt nyújt éjszaka: a kivilágított vár, a színes épületek, az aprócska szigetek, a Jón-tenger vizén megcsillanó fények összképe igazán pompás. Valamelyik honi utazási iroda reklámszövegében szerepel, hogy Parga olyan érzéssel ajándékoz meg, mintha egy szigeten lennél - és valóban, ezzel egészen találóan kapták el a lényeget.

Strandok Parga környékén

Kryoneri beach

Úgy ésszerű, ha városi strandokkal kezdem, hiszen a Pargából legkönnyebben elérhető tengerpartokról van szó. A Kryoneri beach ezek közül a legismertebb, és egyúttal a legszembeötlőbb is - közvetlenül a part menti tavernasor előtt, azzal párhuzamosan helyezkedik el. A kaviccsal és aprókaviccsal borított strand népszerűségét az mutatja leginkább, hogy a nyári hónapokban egy tűt is alig lehet leejteni a napozók tömegétől - ameddig a szem ellát, végig napernyők és napágyak fogadnak.

A Kryonerivel szemben emelkedő szigetek halmai egészen egyedi hangulatot biztosítanak a strandnak, ráadásul a legnagyobbra, a kápolnával tarkított Panagiára akár át is úszhatsz.

Kryoneri

Napernyők sora Kryonerin...

Kryoneri Parga

...de bármerre is nézel, a táj lenyűgöző

Parga

Kryoneri, Parga


Az egy négyzetméterre eső emberek száma, a magas decibelszám és a közel fekvő épületek miatt miatt nem rajongok túlzottan a kiépített városi strandokért, így bár elég sokszor megfordultunk erre, a strandolás a Kryonerin minden egyes alkalommal kimaradt.

Egészen más a part déli kistestvére, a dombbal elválasztott Piso Kryoneri: méretben ugyan kisebb, ám látványban ütősebb, és a zsúfoltság még nyáron is kevésbé jelentős.

Valtos beach

Valtos talán a legnagyobb, leghosszabb partszakasszal büszkélkedő strand Parga körzetében. A teljesen kiépített parton a Kryonerihez hasonlóan hosszú napernyősorok húzódnak, ám ezek a nagyobb térnek köszönhetően valamivel levegősebbek, és így egy árnyalattal kevésbé tűntek zsúfoltnak.

Valtos beach Parga

Valtos egy szelete...

Valtos beach

...és a teljes partszakasz

Valtos nekem akkor tetszett meg, amikor a pargai várból pillantottam le rá - az öböl terebélyes mérete, tiszta vizének látványa, és a strand mögötti dombok zöldellő növényzete határozottan kellemes a szemnek.

Lichnos

Parga városától egy kicsit távolabbra, néhány kilométerre délre találod. A Valtoshoz némileg hasonló karakterű strand hosszan húzódó aprókavicsos fövennyel rendelkezik, a környéken pedig kempingek, szállodák, és néhány taverna várja a látogatóit. A kanyargós lejáratot táblákkal is jelzik, így a Lichnost keresve eltévedni biztosan nem fogsz.

Lichnos, Parga

Kilátás háttér egyik magaslatáról

A partra leérve kiválaszthatod, hogy kényelmesen lehuppansz valamelyik napernyő-napágy kombó alá a kiépített központi részen, vagy saját ernyődet szúrod az aprókavicsok közé a két szélen.

Ag. Giannakis

A már első pillantásra is szimpatikus sziklastrand benyomását keltő Ag. Giannakishoz a Pargát déli irányban elhagyó főútról indul a kanyargós aszfaltcsík, mely egy szűkre szabott, lankás területen álló parkolóban ér véget. Parga környékének strandjai közül hozzám a hasonló jellegű, vadregényesebb, némileg nehezebben elérhető partok állnak igazán közel - a kiépített, mindent a nyaralóért (és a pénzéért) címszóval létrehozott napernyő rengetegek hangulatban, látványban nem igazán rúgnak labdába az előbb említettek mellett.

Ag. Giannakis kellemes átmenetet képez a kiépített strandok, és a természetközeli, érintetlen partok között: itt még főszezonban sincs túl nagy esélye a tömegnek, nem üvölt a zene a parton, és nem lógnak bele a privád szférádba percenként. Ellenben semmi akadálya a nyugodt pihenésnek, a gondtalan búvárkodásnak, a kellemes görög napsütésben barnulásnak. A civilizáció azonban mégsem ereszti el teljesen a kezed: mielőtt Ag. Giannakis zöldes vizét elérnéd, balról megpillanthatod az árnyas területen, fák alatt megbúvó beach bárt, ahol a szokásos frissítők mellett egyszerűbb ételeket is fogyaszthatsz.

Ag. Giannakis

A viszonylag kis méretű strand kavicsos partszakasszal rendelkezik, de bentebb a víz alatt már nagyobb kövek fogadnak. Mi igazán kellemes fürdős-napozós órákat töltöttünk itt, repül is rá a 'tetszett' plecsni!

Ag Giannakis, Parga

Ag. Giannakis

Agios Sostis

Északon, Parga városa és Sarakiniko között több látványos sziklastrandot is találsz, ám ezek megközelítése nem minden esetben a legkönnyebb. Az ide vezető földutak ugyanis nem túlzok, de rettenet minőségűek: először mi is autóval szándékoztuk megközelíteni a partokat, ám az első méterek után jelentkező mély, tankcsapdákkal felérő árkok, és a méretes nyomvályúk miatt inkább beletapostam a fékbe, leparkoltam az út szélén autót, és gyalog indultunk neki. A túra viszont hosszabb, mint amire előzetesen a Google térképe alapján gondolnál: a kanyargós, szintkülönbségekkel tűzdelt úton a nyári forróságban könnyen embert próbálóvá válhat az előzetesen kényelmesnek gondolt séta.

Agios Sostis

Néhány száz méter megtétele után viszont ránk mosolygott a szerencse: az egyébként teljesen kihalt földút egyik kanyarulatában feltűnt egy pick-up, és az épp arra járó görög mezőgazdász széles mosoly kíséretében megkérdezte, hogy elvihet-e bennünket. Őszintén, Te ellenkeztél volna? :)

Agios Sostis

Így történt, hogy a platóján kapaszkodva elfuvarozott bennünket egészen Agios Sostis leágazásáig, megspórolva ezzel nekünk nem kevés energiát és fáradtságot. A strandra vezető leágazás Sarakiniko felől érkezve egyébként pont olyan, mint akármelyik földút a környéken - gyalogosan érkezve még az sem kizárt, hogy táblák hiányában gyanútlanul elmentünk volna mellette.

A vízpart mellett néhány porlepte autó parkol, arról árulkodva, hogy nem mindenki volt oly kegyes a négykerekűjéhez, mint mi - de innen már tényleg csak néhány méter, és Agios Sostis sziklastrandján találod magad.

Agios Sostis

Agios Sostis

A világos aprókaviccsal borított part határozottan fotogén: a zöldeskék árnyalatokban pompázó víztükör alatt sziklák csillannak, a vadregényes látványt a szétszórva heverő kövek teszik teljessé.

Mivel Agios Sostis nem adja magát könnyen, a népsűrűség még a főszezonban is bőven elviselhető - amikor augusztus elején, tomboló főszezonban ott jártunk, rajtunk kívül alig volt néhány ember.

A víz roppant kellemes hőmérsékletűnek érződött, talán a legmelegebbnek az összes Parga környéki strand közül - mivel nem szeretek fagyoskodni a vízben, ez igazán jól esett. A vízben kisebb-nagyobb halacskák is úszkálnak, így ha viszel búvárszemüveget, előre szólok, hogy nem fogod sokat pihentetni.

Ag. Sostis

Agios Sostis

Agios Sostis strandja előtt néhány magas sziklafal egy kis kápolnát is bújtat az avatatlan szemek elől, így ha van egy perc időd, Te magad is megnézheted.

Sarakiniko

A Sarakiniko öböl igen látványos, takaros kis tengerpart: az itt is jelen lévő, zöldellő háttér és a Jón-tenger vize mesébe illő kollázst alkot. A látványon egyedül a magas kiépítettség ejt némi csorbát, ugyanis a háttérben néhány taverna húzódik, a strandot pedig napernyőkkel, napágyakkal építették be teljesen.

Megközelítése könnyű, ugyanis aszfaltcsíkon és vízi úton egyaránt elérhető: a főútról táblákkal jelzett, girbe-gurba mellékút ágazik le Sarakinikóhoz, illetve Parga kikötőjéből is érkeznek kiránduló hajók.

Sarakiniko

Sarakiniko

A strand aranyhomokkal borított fövenyén van hely a saját napernyőd számára is, bár tény és való, hogy a főszezonban ezek a szabad területek akár már délelőtt is elfogyhatnak.

Sarakinikót láttuk szélcsendes, hullámoktól mentes időben és szelesebb, jóval hullámozósabb körülmények között is: előbbi páratlan látvánnyal, utóbbi temérdek élménnyel szolgált. Amikor nem rezdült a felszín, a kristálytiszta vízben roppant kellemes érzés volt fürdőzni, ráadásként mesébe illő látkép tárult elém. Ha pedig megérkeztek a hullámok, az ilyenkor felkavarodó homok ugyan véget vetett az átlátszó tengernek, viszont mókás hullámmedence szórakoztatott.

Sarakiniko

Sarakiniko



Tény, hogy napközben sokan vannak a parton, ám mi a késő délutáni óráknál korábban szinte sosem érkeztünk meg, és akkorra a népsűrűség már jócskán vesztett a létszámából.

Sarakinikóról néhány leírásban olvastam már hideget-meleget, hogy mennyire éri meg elkanyarogni ideáig vagy mennyire nem - nekem mindenesetre nagyon bejött, és az egyik legkedvesebb Parga környéki stranddá avanzsált. Ebben természetesen szerepe volt annak is, hogy itt szálltunk meg - de ha esetleg nem így tettünk volna, a véleményemen az sem változtatna sokat.

Sarakiniko

Sarakiniko

Sarakiniko

Agia Paraskevi

Bár Görögország északnyugati részének partvidékén van néhány igazán fotogén strand, közülük is kiemelkedik Agia Paraskevi. A Parga és Syvota települések között megtalálható partszakaszt nehéz eltéveszteni, ugyanis nem árul zsákbamacskát: már akkor megakad rajta a szemed, amikor a mellette elhaladó főúton vezet az utad. Amint észrevetted a szárazfölddel szemben emelkedő szigetet és a sekély lagúnát, nehezen fogod megállni, hogy ne állj meg itt egy kicsit szétnézni.

Agia Paraskevi legfőbb különlegessége a bevezetőben már említett, lagúnaszerű látvány és érzés. Bár a tenger vize a szárazföld és a sziget között helyenként akár a két méter mélységet is elérheti, az átlátszó, kristálytiszta víznek, a káprázatos zöld és kék árnyalatoknak köszönhetően a tenger már-már egzotikus látványt nyújt.

Agia Paraskevi

A strandhoz táblák jelzik a lejáratot, az út végén pedig egy méretes, ám a rengeteg főszezoni látogató miatt hamar megtelő parkolót találsz.

Agia Paraskevi csakúgy, mint a legtöbb Parga környéki frekventált tengerpart, teljesen kiépített: az aprókaviccsal borított föveny szinte teljes hosszában bérelhető napernyők, a háttérben pedig néhány bár fogad.

Ha itt jársz, ne hagyd ki a szemközti szigetre átúszást: nálam igazán élményszámba ment, és pár perc könnyed úszással már oda is érsz. Sarakiniko mellett nálam Agia Paraskevi állhatott fel a dobogó felső fokára a többi környékbeli strandot megelőzvén: különösen ajánlott!

Agia Paraskevi

Agia Paraskevi

Agia Paraskevi

Parga útleírás, beszámoló

A Parga környéki strandokról általában

Parga környékén homokkal borított strandot keveset, aprókavicsos vagy köves fövenyűt annál többet találsz. Ez a víz tisztaságára rendszerint jótékony hatással van, és a tenger alatti élővilág is sokkal inkább kedveli az ilyen jellegű aljzatot. Tengeri süntől szinte egyáltalán nincs félnivalód, a fürdőcipő viselése nem kötelező sehol sem. A nyugati partvidéken a kiépített strandok erős többségben vannak, már csak elvétve találni olyan háborítatlan partszakaszt, amit nem tarkítanak napernyők. Van, ahol fogyasztás fejében, van ahol fix Eurós tarifáért bérelheted őket, de szinte mindenhol akad olyan zug, ahol a saját napernyődet is bátran használhatod.

A nyári hónapokban a tenger hőmérsékletére sem lesz panasz: a strandok vizei a nyár közepétől már igen kellemes hőfokkal bírnak, így nem fenyeget a jégkockává válás esélye sem.

Nem minden strandról írtam leírást, hiszen nem szeretném elvenni a Parga.hu kenyerét, de néhány képet még beszúrok a teljesség igénye nélkül, melyeket a régióban a strandokról lőttem - hátha megjön a kedvetek néhányuk felfedezéséhez.

Mega Ntrafi, Parga

Parga strandok

Parga strandok

Parga strand

Parga strandok

Mikri Ammos, Parga

Tovább a pargai útleírás 2. oldalára...

Szállássegéd - apartmanok, studiók

Meglehetősen sok kérdés érkezik e-mailben, hogy hol célszerű megszállni egy-egy nyaralóhelyen, mik szólnak egy-egy szálláshely mellett vagy akár ellen. Néhány mondatos gyorstalpalók, szigorúan szálláshelyek szempontjából.

Kefalonia
Lefkada
Santorini
Thassos
Nyugat-Kréta
Kelet-Kréta

Társoldalak

Kréta sziget, Görögország
Kefalónia strandok, látnivalók
Karpathos, Görögország
Lefkada, Görögország
Parga, Görögország
Az itt található kép- és szövegtartalom a szerző tulajdona. Saját utazási céljaidra bármikor tetszőlegesen felhasználhatod, kinyomtathatod, közösségi oldalakon az útleírások linkjét szabadon megoszthatod - hiszen az írás Neked készült. ;-)

Azonban az útleírásból szöveget kimásolni, plagizálni, saját írásként feltünteni, a szöveggel, képekkel engedély nélkül reklámozni, a képekről a vízjelet eltávolítani írásbeli engedély nélkül nem megengedett.  Egyéb weboldalakon, nyomtatott sajtóban történő szöveg- és képfelhasználáshoz, közléshez a szerző feltétlen írásbeli hozzájárulása szükséges.